Fo-xi-Mar-ci egy kis ró-ka volt.
Na-gyon sze-re-tett en-ni és ug-ra-ni.
Egy nap lát-ta, hogy a fán lóg egy pi-ros al-ma.
– Mmm, de fi-nom! – mond-ta.
Fel-ug-rott, de nem ér-te el.
Új-ra pró-bál-ta.
És új-ra.
És új-ra!
A fa mo-soly-gott.
– Hé, Mar-ci! – szólt. – Én va-rázs-fa va-gyok!
– Tény-leg? – kér-dez-te Mar-ci, és le-ült a fű-be.
– Ha há-rom-szor el-ug-rasz, és ki-mon-dod, hogy „Ala-ma-la-ma-la!”, az al-ma a ti-éd lesz!
Mar-ci na-gyot ne-ve-tett.
– Ala-ma-la-ma-la! – ki-a-bál-ta, és ug-rott hár-mat.
Puff! Az al-ma le-esett, és…
– Nyam - nyam! – mond-ta Mar-ci, mi-köz-ben be-kap-ta.
De ami iga-zán va-rázs-la-tos volt:
az al-ma csik-lan-do-zott a szá-já-ban! 🍎
Mar-ci ne-ve-tett, és to-vább fu-tott, hogy új ka-land után néz-zen.