Egy e-sős dél-u-tán Fo-xi Mar-ci az er-dő-ben bók-lá-szott.
Csu-pog-tak a csep-pek, és bu-bo-ré-ko-san szó-lott a sár.
Egy-szer csak ész-re-vett va-la-mit:
egy lyu-kat a domb ol-da-lán.
– Mi le-het ez? – kér-dez-te ma-gá-ban.
Be-pil-lan-tott.
– Hű, ez egy bar-lang! – sut-tog-ta.
Be-sé-tált ó-va-to-san.
Csil-log-tak a kö-vek, mint e-zer kis csil-lag.
De az-tán... brumm! – va-la-mi mor-rant! 🐻
– Ki van ott? – kér-dez-te Mar-ci re-meg-ve.
Ki-bújt egy nagy, lom-ha me-dve.
– Nyu-haa, csak én va-gyok, Mor-zsa! – á-sí-tott a me-dve.
– Te itt al-szol? – cso-dál-ko-zott Mar-ci.
– I-gen, ez az én tit-kos bar-lang-om.
De most, hogy itt va-gy, meg-oszt-hat-juk!
Mar-ci le-ült, és a me-dve mel-le bújt.
– Jó me-leg va-gy! – mond-ta.
És ott ül-tek, míg el-nem á-mul-tak a csep-pek.